V. fejezet - Ying és yang..

Ayumi kíváncsian néz rám, és nem törődik az invitálással, amit Tacu-chan próbált, egy KENZO-s poszter segítségével.

- Azt majd később odaadod nekem, de most Take-sama mesélj! – a kiskutyanézés az én gyengém, Ayu ezt nagyon jól tudja, mert hatalmas boci szemekkel néz rám. – Légysziiiii!

- Rendben. Nem volt semmi érdekes, anyámék fogadtak, itt maradt, megszerettem, összejöttünk. Elég ennyi? – veszek el egy sütit a kis asztalról.

- Nem! Smároltatok már, vagy megfektetted?? Esetleg csirkét dugtál, mesélj már! – reménykedem, hogy a szomszédok nem jönnek át, amiért Ayu itt ordibál mellettem. Azonban a csirkedugás eszembe juttatta Tacuki magyarázását a firkásznak. Kitör belőlem egy újabb adag röhögő görcs, amit csak mi ketten értünk Tacukival.

- Oké, röhögj csak, de akkor is! Mondjatok már valamit – töm bele egy sütit a szájába, hogy is hívják..

- Ja amúgy Ő Brigi.. Őt, meg úgyis tudod – int Ayu felé, aki egy párnát vág hozzá, jelezve, hogy őt is be kellene mutatni. – Őfelsége meg Klotild!

- Rothadjál meg Kajzi – vág egy fintort Tacuki felé Ayu. Mindenki nevet, mindenki boldog, ezért úgy döntök hagyom most a lányokat pletyózni, én meg elmegyek megírok egy dalszöveget.

Lassan a szobám felé slattyogok és azon tűnődöm vajon Tacuki meddig fogja bírni, most, hogy tudja a titkomat. El kellene néha gondolkodnom mielőtt megszólalok, de belőlem állandóan csak úgy kitörnek a szavak. Chiyu szerint ezért tudok olyan jó dalszövegeket írni, túlságosan hamar feledkezek bele mindenbe, amit teszek. Leülök az asztalomhoz és előveszek egy papírt, meg egy tollat. Firkálgatok egy darabig, teljesen ki vagyok üresedve, semmi sem jut az eszembe. Már ott tartok, hogy felvágom az ereimet, végül aztán mégsem teszem. Egy egész oldal betelik már a firkálgatásaimmal, olyanokkal, amiknek nincs is semmi értelme.

-Időnként elveszettnek érzed magad… Akkor csinálsz drágám hülyeséget! – hallom kintről Tacuki hangját. Az első mondata megragadja a képzelőerőmet és hamarosan már a toll serceg ahogy kezem alatt megszületik egy új dal.

- Ezer virág nyílik az éjjeli égen,

Még valahogy abban reménykedem, hogy tudunk még találkozni.

Ez az az egyszerű idő, ami nem fog soha megváltozni

A szívembe vág…

Itt marad egy dal, hagyd hát zengeni… - mikor az utolsó mondatot írom le, büszkén ránézek új művemre. Nagyon profi vagyok el kell ismerni. Meg kell mutatnom Tacukinak, pattanok fel a helyemről, és már viharzok is ki a szobából. Remélve, hogy még mindig a konyhában vannak arra veszem az irányt.

-… tudja már, megmondtad neki? – Ayu vádló hangja állít meg, éppen csak az ajtóból.

- Normális vagy?! Ha elmondom neki megöl! Meg mégis mit mondjak neki? Anyád kitalálta, hogy fogadtak pedig nem csak a drágalátos exed megőrült és ki akar nyiffantani? – Tacuki mondata tört döf a szívembe, azt sem veszem észre, hogy az addig boldogan szorongatott papír kiesik a kezemből.

- Figyelj, Adél! El kell neki mondanod, muszáj lesz. Ha nem mondod meg nagyobb bajba leszel mint most..

- Jéh, nem mondod?! Brigi nem tehetem, most minden jól alakul, egyszerűen nem akarom elrontani a boldogságát…

- Pedig sikerült – lépek be végül fancsali képpel. – Nagyon is sikerült.. köszönöm, a bizalmat.